Félig elégett, az ellenzékre leadott levélszavazatok találtak Marosvásárhelynél

Félig elégett, az ellenzékre leadott levélszavazatok találtak Marosvásárhelynél

Az ellenzék a elvélszavazatok megsemmisítését követeli.

Rengeteg félig elégetett és kidobott szavazólapot találtak Marosvásárhely környékén. Borítékokkal együtt voltak a hulladékok közé kihajítva. A tettesek valószínűleg a végleges megsemmisítésben reménykedtek. A szavazólapok ki voltak töltve - az ellenzékre szavaztak volna - a határon túli magyarok ugyanis levél formájában is leadhatják a voksukat.

A hírt eredetileg közlő Punctul.ro helyi hírportál névtelen bejelentés alapján, szerda este szállt ki a helyszínre és készített kisfilmet a látottakról. A felvételen nem is egy, hanem több kidobott zsák látható, emellett a levélszavazatok elküldésére szolgáló, a Nemzeti Választási Irodának címzett borítékok, néhány szavazólap, valamint olyan boríték is, amelybe a szavazatot kell belehelyezni.

A Transtelex és a hvg.hu tudósítása szerint is jól látható, hogy a szavazási lapokon kivétel nélkül az ellenzékre leadott szavazatok voltak. Azt egyelőre nem tudni, hogy kerültek a szemétlerakóra a zsákok, ahogy azt sem, hogy hány szavazólapot tartalmazhattak.

A Maros Megyei Rendőrség csütörtök délelőtt a helyszínen vizsgálódott, és összegyűjtötte a bizonyítékokat.

Márki-Zay Péter, hazánk összellenzéki miniszterlenök-jelöltje is reagált a dologra:

“Most megfogtuk őket: kidobott szavazólapokat találtak Erdélyben, egy Marosvásárhely melletti hulladéklerakatban. Mindig is tudtuk, hogy csalnak a választáson, de most mindenki láthatja, hogy milyen eszközökkel. Úgy tűnik, egyre többen gondolják Erdélyben is, hogy a Fidesznek mennie kell. Ők pedig annyira rettegnek a vereségtől, hogy még a legegyértelműbb csalástól sem riadnak vissza: szó szerint szemetet akartak csinálni a választói akaratból.’ A politikus a levélszavazatok megsemmisítését követelte és a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult. A kormányoldal különféle hihetetlen magyarázatokkal állt elő, például, hogy az ellenzék a mögött, hogy a rá leadott szavazatokat igyekezett megsemmisíteni. Végül a Nemzeti Választási Iroda is a hatóságokhoz fordult.

 

Jövőre nem lesznek ledolgozandó szombatok

2023-ban is lesznek hosszú hétvégék, de mindegyik úgy esik, hogy nem lesznek munkával töltött szombatjaink.

  • 2022.06.03

BKIK: szmogriadó esetén eltűnhet a taxisok fele Budapestről

A taxisok fele eltűnhet az utcákról szmogriadó esetén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint, ha a szmogriadó-rendeletet a jelenleg beterjesztett formájában fogadják el.

  • 2022.06.03

Változik a vonatok, a HÉV és a Volánbusz-járatok menetrendje pünkösdkor

Érdemes figyelni, mert össze-vissza variálták a napokat.  

  • 2022.06.03