Vasárnap ad koncertet az Ezüst Nyár zenekar Csillebércen

Vasárnap ad koncertet az Ezüst Nyár zenekar Csillebércen

Barta Tamás gitáros emléke eőtt tisztelegve lép színpadra többek közt Frenreisz Károly és Takáts Tamás. 

Vasárnap ad koncertet Csillebércen a Budai Szabadtéri Színházban az Ezüst Nyár zenekar, amelynek legfontosabb célkitűzése Barta Tamás gitáros, énekes, zeneszerző zenei örökségének ápolása - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában. A koncert vendége lesz Békefi Viktória, Frenreisz Károly és Takáts Tamás, a nagy slágerek közül megszólal többek között az Ezüst nyár, a Ringasd el magad, a Kék asszony, a Szabadíts meg és a Miénk itt a tér - mondta el Kósa Zsolt (ének, szájharmonika) a műsorban.

Gál Gábor (gitár, zenekarvezető) kiemelte, hogy a koncerten az LGT első három nagylemezének anyaga és néhány kislemez dalai, valamint Kovács Kati lemezéről a Várlak című nóta szólal meg. Emlékeztetett, hogy Barta Tamás zenélt a Geminiben, a Syriusban, a Hungáriában és az LGT-ben is.

A 2021 februárjában újjáalakult Ezüst Nyár zenekar legfontosabb célkitűzése Barta Tamás zenei örökségének ápolása, dalainak, gitárszólóinak megszólaltatása, tolmácsolása.

Szecsuáni csípős mártásokat hívtak vissza

A mustárérzékényekre jelenthet veszélyt a mártás.

  • 2021.10.15

Az E.ON földkábelekkel óvja a túzokokat

Uniós forrásból védik az állatokat.

  • 2021.10.14

Tizenhét évre ítéltek egy testvérgyilkost

Az ítélet nem jogerős.

  • 2021.10.14