Terrorcselekmény kísérlete miatt emeltek vádat egy fenyegetőző férfival szemben

Terrorcselekmény kísérlete miatt emeltek vádat egy fenyegetőző férfival szemben

Terrorcselekmény kísérlete miatt emeltek vádat egy férfival szemben, aki megfenyegetett egy tisztviselőt, hogy visszaszerezze bevont jogosítványát - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban lévő férfit állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettének kísérletével vádolják.

A férfit egy szabálysértés miatt február 28-ig eltiltották a járművezetés valamennyi kategóriájától. A vádlott a lejáratot követő napon megjelent a megyei kormányhivatal egyik járási hivatalában, hogy új vezetői engedélyt igényeljen, a kormányablakban szakügyintézőként dolgozó nő azonban közölte vele, hogy mivel időközben újabb szabálysértése miatt ismét bevonták a vezetői engedélyét, erre nincs lehetőség. A férfi erre feldúltan távozott a hivatalból.

A vádlott ezután az egyik közösségi oldalon azt írta egy bejegyzésben, hogy kéri a jogosítványát, mert "meg kell szurkálnia valakit". Nehezményezte, hogy újabb három hónapra bevonták a jogosítványát, és nevén nevezve megfenyegette az ügyintézőt, mondván, költözzön el a városból, mert nincs biztonságban.

A fenyegetés - amely ismerősökön keresztül jutott el az ügyintézőhöz -, mind az ügyintézőben, mind pedig a kormányhivatal dolgozóiban komoly félelmet keltett, de nem vezetett eredményre. A férfi március 3-án meg is jelent a járási hivatalban, ahová azonban már nem engedték be, értesítették a rendőrséget - közölte a csoportvezető ügyész.

 

Elkezdődött a Blokád című film forgatása

Elkezdődött a Blokád című film forgatása; a taxisblokád idején játszódó alkotás központi alakja Antall József, a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök.

  • 2021.10.25

Viharkárok miatt riasztják a tűzoltókat országszerte

A legtöbb viharkár eddig Budapesten keletkezett.

  • 2021.10.21

Életfogytiglanra ítélték az élettársát és gyermekét meggyilkoló férfit

A férfi feltételesen se bocsátható szabadlábra.

  • 2021.10.21