Nem akart megálllni, inkább eütötte a közterületfelügyelőt

Nem akart megálllni, inkább eütötte a közterületfelügyelőt

Elütötte, majd 50 méteren keresztül a motorháztatőn vitte magával a vele szemben intézkedő közterület-felügyelőt egy a járművezetéstől eltiltott 22 éves fiatalember - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.

A még vasárnap délután történt esetről azt írták: két szolgálatban lévő közterület-felügyelő állította meg az autóst vasárnap délután Budapesten, a III. kerületi Hídfő utcában. A férfit adatai igazolására szólították fel, de ennek nem tett eleget. A kocsi előtt álló egyik közterület-felügyelőt elütötte, majd mintegy 50 méteren keresztül az autó motorháztetőjén vitte magával, míg a férfi a földre esett.

A közterület-felügyelőt a mentők könnyű sérülésekkel vitték kórházba. A fiatalember elhajtott a helyszínről. Miután ismerőseitől megtudta, hogy keresik, hétfő délután jelentkezett a rendőrségen. A férfit hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés eltiltás alatt megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és őrizetbe vették.

Elkezdődött a Blokád című film forgatása

Elkezdődött a Blokád című film forgatása; a taxisblokád idején játszódó alkotás központi alakja Antall József, a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök.

  • 2021.10.25

Viharkárok miatt riasztják a tűzoltókat országszerte

A legtöbb viharkár eddig Budapesten keletkezett.

  • 2021.10.21

Életfogytiglanra ítélték az élettársát és gyermekét meggyilkoló férfit

A férfi feltételesen se bocsátható szabadlábra.

  • 2021.10.21