Hárman meghaltak egy balesetben Csákánydoroszlónál

Hárman meghaltak egy balesetben Csákánydoroszlónál

A tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre az autó vezetője.

Hárman meghaltak, amikor a fénysorompó tilos jelzése ellenére a vasúti átjáróba hajtott egy autó csütörtökön 12 óra 20 perckor Csákánydoroszló vasútállomás mellett, és összeütközött a Szentgotthárdról Szombathelyre közlekedő személyvonattal - közölte az MTI-vel a GYSEV szóvivője.

Rázó László közleményében úgy fogalmazott: az első vizsgálatok szerint az ütközés következtében a személyautó utasai közül hárman életüket veszítették, a vonaton utazók közül senki sem sérült meg.

Az érintett szakaszon a vizsgálat idejére szünetel a vonatközlekedés, az utasokat Csákánydoroszló és Alsórönök állomások között vonatpótló autóbuszok szállítják.

Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a baleset során az autóban ülők kirepültek a járműből, amit az ütközés után maga előtt tolt a szerelvény. A területet átvizsgálják.

 

Elkezdődött a Blokád című film forgatása

Elkezdődött a Blokád című film forgatása; a taxisblokád idején játszódó alkotás központi alakja Antall József, a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök.

  • 2021.10.25

Viharkárok miatt riasztják a tűzoltókat országszerte

A legtöbb viharkár eddig Budapesten keletkezett.

  • 2021.10.21

Életfogytiglanra ítélték az élettársát és gyermekét meggyilkoló férfit

A férfi feltételesen se bocsátható szabadlábra.

  • 2021.10.21